Mental Fitness Studio
  home    Wanderlee Magyarország Kft. rólunk aktuális kapcsolat
Banner

Hang és zene a lelki harmóniáért

Belső utazás

Hangok, rezgések

A hangok körülvesznek bennünket. Testünket, érzékszerveinket minden pillanatban rezgések érik, melyek hangulatunkra, testi-lelki állapotunkra befolyással vannak. Hang-óceánban fürdünk – csak az a kérdés, hogy a bennünket ölelő rezgés-világ milyen hatással van egészségünkre.
Az emberi testnek is megvan a maga hangja – amit frekvencia tartománnyal lehet kifejezni.
1992-ben Bruce Taino, az amerikai Eastern State University kutatója megépítette az első frekvencia-monitort, amivel meg tudta határozni az egészséges emberi test átlag-frekvenciáját. Ez 62 és 68 Hz közé esik. Megfigyelései szerint, amint ez a frekvencia tartomány lecsökken, az immunrendszer sérülékenyebbé válik. 58 Hz körül már fogékonyabbak vagyunk a vírusfertőzésekre (pl. influenza), 52 Hz alatt pedig már komoly egészség-problémák jelentkeznek.
Természetesen, ahogy testünknek – úgy minden tárgynak, ételeinknek, lakókörnyezetünknek mérhető a saját rezgése, amelyek különös hatással vannak lelkiállapotunkra, egészségünkre.
Bruce Taino szerint olyanok vagyunk, mint egy akkumulátor, amelyet tölteni kell. Ahogy az elemeknek, úgy nekünk is megvannak azok az optimális töltési frekvenciáink, amelyekkel gyorsan és hatékonyan lehet változtatni energiaszintünkön.
Célzott hangfrekvenciákkal nagyon jó hatásokat lehet elérni. Ezek segítenek testünknek – lelkünknek visszaállítani az eredeti egészséges egyensúlyi állapotot.
Fáradtság, kimerültség, stressz, nyugtalanság, alvászavarok, koncentrációs problémák, tanulási nehézségek – mind megváltoztathatók a hozzájuk tartozó harmonikus frekvenciák alkalmazásával.

 

Binaurális hangrezgés

A jelenséget már 150 éve ismerjük. Amikor két kis rezgés-különbségű hang jut a fülünkbe – pl. sztereo hangszórón keresztül, egy pulzáló, hangerőben váltakozó hangjelenséget érzékelhetünk. Mindkét hangnak az 1000 Hz alatti tartományban kell lennie és a különbségük nem lehet nagyobb 30 Hz-nél.
A binaurális hangok az agyhullámok finom szinkronizációját okozzák úgy, hogy agyunk ráhangolódik, „rásimul” arra a fekvenciakülönbségre, ami a két hang között van. Például, ha egy 520 Hz-es és egy 530 Hz-es hangot prezentálunk, akkor a 10 Hz-es különbség, mint önálló hang – azaz pont az agy alfa-hullámtartományába eső frekvencia generálódik.
Mivel ezek a tartományok a hallható hangok spektrumán kívülre esnek (túl alacsonyak) ezért direkten nem lehetséges a stimuláció, de a binaurális hangkeltés módszerével egyszerűen lehet agyunkat a megfelelő frekvenciákra hangolni.

 

Zene

A zene hangokból és rezgésekből áll. A zeneszerzők kompozícióikban ezek arányaival érik el a művészi hatást. Az esztétikai élményen túl a zene arányaival és rezgéstartományával belső állapotunkra is hat.
Közismert, hogy vannak nyugtató- és energetizáló zenék. A zenei arány egyik megjelenése a ritmus, amely különösen befolyásolja testi-lelki működésünket. Ugyanígy a dallam és harmónia, mint kompozíciós jegyek is erős befolyással bírnak.
Egész életünk – sőt saját testünk is arányok alapján formálódik. A következő táblázat a Fibonacci-sor és az életkori sajátosságok viszonyára mutat rá. Feltűnő, hogy a számsorozat teljesen egybeesik azokkal a fontos életszakasz- váltásokkal, amelyek fejlődésünk során meghatározóak.

 

Életkor

Korszak

Fő jellemzők

0

Magzat

Fogantatás

1

Újszülött

Megszületés

1

Újszülött

Mozgás- és beszédfejlődés

2

Csecsemő

Beszéd, utánzás

3

Kisgyermek

Öntudatra ébredés, kontroll-funkciók fejlődése

5

Középső gyermekkor

A formális nevelés kezdete

8

A teljesítmény kora

Szabályok belsővé tétele, erkölcsi érés

13

Serdülőkor

Szexuális érés

21

Ifjúkor

Teljes érettség a fizikai és szociális kompetenciák terén. Felelősségtudat, a karrier kezdete.

34

Felnőttkor

A felnőtti szerepek – a szülői felelősség kiteljesedése

55

Középső felnőttkor

Áttekintő képesség, integráció

89

Időskor

Bölcsesség, megállapodottság

 

A Fibonacci-sor a következő arányok szerint épül: a számsor adott jegye a megelőző két jegy összegéből áll.
A zenében ez a rendszer – más néven aranymetszés – nagyon fontos kompozíciós sajátosság, számos nagy zeneszerző élt vele.
A zenehallgatás során ezek a viszonyok és a rezgések segítenek lelkünknek megtalálni az optimális egyensúlyt és a megfelelő arányok testi egészségünk állapotára is jótékonyan hatnak.

 

 

Mit teszünk a foglalkozások során?

Megfelelő környezetet biztosítva, a helyes testtartás megtanulásával hangokat és zenei kompozíciókat hallgatunk.
A binaurális hangkeltés módszerével – fülhallgatóval és hangszórón keresztül – agyunkat olyan frekvenciákra „tréningezzük”, amelyek segítenek bennünket a következő problémák csökkentésében:

  • fáradtság,
  • kimerültség,
  • stressz,
  • nyugtalanság,
  • alvászavarok,
  • koncentrációs problémák,
  • tanulási nehézségek

 

Mindenkinek segítünk megtalálni azokat az optimális – a személyes problémához és tetszéshez alkalmazkodó – zenéket, amelyeket otthon is, vagy munkahelyi pihenőidő alkalmával hatékonyan használhatnak a fenti nehézségek könnyítésére.